Az iPhone-t kevésbé szeretők csoportja kuncogó elégedettséggel hozza fel vitaérvként, hogy az Apple-termékeket milyen egyszerű használni. Mintha csak az eszköz alkalmazása egyfajta egyetemi diploma lenne, amit annak vásárlásával a tulajdonos átvehet, és véres kardként hurcolhatja körbe az ismerősök között.
"Bezzeg az Android". Nos, való igaz, hogy az iPhone használata igencsak intuitív, azonban ez az egyszerűség sokakat megtéveszt, és mivel a legtöbben lusták megismerni a terméket, ezért a felhasználók nagy része csak a felszínt karcolgatja.
Pedig, ahogy az angol mondja: "There is more than meets the eye". Szabad fordításban: ne ítélj a borító alapján. A használati utasítás mellett ráadásul már a neten is elérhetők azok a trükkök, amikkel felturbózhatjuk a mindennapokat, és mi most a hét általunk legérdekesebbnek tartott apróságot szedtük össze.
Első körben következzen a három kedvenc.
Hogyan tiltsuk le a hívófelet?
Biztos mindenkivel előfordult már, hogy valakivel annyira nem szeretett volna beszélni, hogy legszívesebben letiltotta volna. De lehet ilyet? Lehet, az iPhone-on is van ilyen lehetőség, ehhez csupán ki kell választani a letiltandó telefonszámot.
Ha a hívó szerepel a kontaktlistában, akkor a névjegykártyán belül a Kontakt letiltásával; ha nem szerepel, akkor az előzményekből kiválasztva a hívófél részletes adatainál böngészve történhet meg a visszafordítható, de kétségkívül megnyugtató folyamat.
Hasonlóan a híváshoz, lehetőségünk van letiltani egy adott személytől beérkező üzeneteket is. Ekkor az üzenet megtekintésekor a Részletek lehetőségre kell kattintani, ahol a További kontaktinformációknál jön elő ez az opció. Ugyanez megtehetjük a Facetime-mal is.
Bankkártya beszkennelése fizetéskor
Bizony, az iPhone erre is képes, így végre megszabadulhatunk a sokjegyű számsor begépelésének terhétől. A Safari segítségével fizetésnél a "Card Number" menüre kell kattintani, hogy bejöjjön a "Scan Credit Card" opció.
A bankkártyát ezután a kamera elé kell tartani, hogy az le tudja olvasni a számot és a lejárati dátumot. Ezt követően már csak a háromjegyű CVV begépeléséről kell gondoskodni.
Fényképezz a fülhallgatóddal
... merthogy minek bűvészkedni a megfelelő ujjtartással, amikor a dolgokat kényelmesen is el lehet intézni?
Nos, kérem szépen, ha elindítjuk a Kamera alkalmazást, akkor az Apple fülhallgatók segítségével fotózhatunk vagy videófelvételt készíthetünk, ha bármelyik hangerő-szabályozó gombot lenyomjuk.
Nincs többé kézremegés a sorozatfelvételek közben! Frankó!
Kép: Neirfy / Shutterstock.com